Vívás – kard
Szatmári András
MTK legendárium | 272. rész
Az MTK-alapító, Szekrényessy Kálmán élete. „A nagybajuszú magyar és a sörszeszes osztrák viadala.” 53. rész.
Az első magyarországi nemzetközi úszóverseny kezdetére az idő is megjavult, mintegy megtisztelve a nemes vetélkedés résztvevőit: „Az idő szép volt, mert a szél lecsendesült, s a légmérő 19-et mutatott, a víz melege 17 és fél fok volt.”
Rajt előtt a szabályokat az osztrák úszóval még egyszer ismertették, ki egyébként azt már korábban írásban is megkapta. Ezt követően a kísérő csónakok elfoglalták a sorsolás útján kijelölt helyeiket, majd az úszók a kicsiny Duna uszoda deszkapadlójára ültek, lábaikat a vízbe lógatva várták a verseny kezdetét jelző jeladást.
„Az indító, kisbaári Kiss Ferencz, 1 óra 20 perczkor süté el a pisztolyt, amely indulási jelül szolgált,” mire valamennyi úszó ülőhelyzetéből vízbe lökte magát. A küzdelem ezzel kezdetét vette.
A Minerva fedélzetén tartózkodó egyesületi tagok ezt követően azonnal visszazökkentek kedélyes hangulatukba. A pincérek szorgoskodni kezdtek, a cigány ebédhez szóló nótát húzott, csendültek a poharak, szóltak az úszókat éltető tósztok, és elindult az esélylatolgatás. Még a hajóskapitány is visszavonult kicsiny kabinjába pihenést engedve fűtőnek és kazánnak egyaránt, hisz a hajó még jó ideig egyhelyben várakozott.
A víg hangulatú társas ebédet követően a Minerva csak komótosan húzta fel a horgonyt, hogy lusta magabiztossággal eredjen a közel egy órányi előnyre szert tett úszók nyomába.
Az összes úszó közül „legnagyobb érdeklődéssel kísértetett Szekrényessy, kire több rendbeli fogadások is történtek.” A közönség java része az ő győzelmét óhajtotta. Valóságos nemzeti ügyet kovácsoltak a nagybajuszú magyar és a „sörszeszes” osztrák viadalából.
A rajtot követő pillanatokban „kiváltak a többiek közül Bachmayer, Szekrényessy és Zsögöd, s a gőzhajó állomást elhagyva, egyirányba úsztak.”
Amint a Minerva beérte az úszókat a hajószalonból felözönlöttek a szivarozó, kvaterkázó férfiak, hogy a verseny minden részletét jól láthassák: „mindenki a fedélzetre sietett, hogy az úszókat megtekintse.”
Szekrényessyn már a kezdeti tempóknál meglátszott, hogy nem hozza a tőle megszokott formát. Eleinte hol a mezőnyt vezetve úszott, hol pedig izommerevsége miatt lemaradt. Szekrényessy a kezdetekre így emlékszik: „A versenyzők nagyobb része, kivált Zsögöd és Bachmayer, szédületes gyorsaságú iramot kezdettek. Mit volt tennünk, mint a kezdett iramot elfogadni.”
A rá annyira jellemző kiegyensúlyozott nyugodt tempót ezúttal tehát fel kellett adnia. A legyengült fizikumú úszó tapasztalata alapján arra számított, hogy lassan erősödő irammal, erejével takarékoskodva fokozatosan hozhatja magát versenybe. Ezzel szemben kezdőnek számító társai kapkodása akarata ellenére rá is átragadt, mely végül megbosszulta magát.
Szekrényessy (az osztrák tudósító nem kis ijedtségére) még jó ideig vezetett, de elszakadnia a mezőnytől nem sikerült: „Szekrényessy élretört, őt követte Bachmayr és Zsögöd.”
Szekrényessy jellemzően versenyúszás közben is inkább volt elfoglalva a magyar úszás sikerét is bizonyítani hivatott verseny külföldi visszhangjával, mint személyes eredményével. Azt a magyar úszósportot féltette a kudarctól, melynek ő maga felelős szülőatyjaként vált ismerté: „A verseny sikerének biztosítása – a külföld előtt – ugyan elsősorban abban állott, hogy a hosszú pályát legalább egy úszó megússza, s így ajánlatosabb lett volna a lassúbb iram, csakhogy ez urak közül egyik sem úszott még meg hosszabb utat, azért bíztak annyira erejökben...”
